Az elmúlt tíz évben sorsdöntő változások zajlottak a magyar lakosság szempontjából. A lakhatás és a megélhetés költségei az egekbe szöktek. Nem kívánom bogozni ennek az okait, pl.: a szolgáltatások privatizálását és külföldi kézbe juttatását. Tudjuk, a transznacionális vállalatok haszonmaximalizálásra törekednek. Nem érdekel senkit a keresetekhez viszonyított költség. Így fordulhat elő, hogy olyan helyeken ahol az átlagkeresetek a a Magyarországinak ötszöröse, a rezsiköltségek pedig a még a felét sem érik el. A panelban és társasházakban élők a legkiszolgáltatottabbak, és ők rabolhatók ki a legkönnyebben. Döbrögi Dániel uraság kedves jótevője volt a jobbágyainak a mai "szolgáltatókhoz képest.
A társasházi törvény olyan nyűgöt rakott az emberek hátára, amely az elviselhetetlenség küszöbére jutott. Pár évvel ezelőtt, nem is oly rég, ha kalkulált valaki a lakhatással kapcsolatban, akkor egy nem pazarló élet mellett, biztos lehetett abban, hogy a rezsi költségei nem kerülik el a 10 000 forintot. A közös képviselő inkább egy önkéntes munkás volt aki csekély díjazásért igyekezett a lakóközösség igényeinek megfelelően munkálkodni. Sajnos ez a tevékenység is szabályozás alá került. Amit elkezdenek szabályozni az nagy valószínűséggel, elromlik. Az elején mindig hangulatkeltéssel indul. Elkezdenek riportokat készíteni, az üggyel kapcsolatban, megszólaltatják a szakmai szervezeteket, a hatóság képviselőit és érdekeik szerint azokat az embereket, akik a szájuk íze szerint beszélnek. Esetünkben olyan lakókat, akik nem az létezés küszöbén éltek és elhitették velük, hogy biztonságosabb és kifizetődőbb, ha "professzionális vállalkozók, cégek felügyelik a házak ügyeit. Lassacskán kötelezővé tették a képzést a házkezeléshez (hozzáteszem nagy marhaság). Így ez a „szakma is az ügyeskedők kedvelt területévé vált. Számtalan esetben a befizetett közös pénznek lába kélt. A lakók általában csak akkor ébredtek, ha szerettek volna visszatérni a régebbi bevált megoldásokhoz és mondjuk egy tisztességes nyugdíjast, vagy gyesen lévő anyukát megbízni az ügyek intézésével szerény javadalmazás fejében, ami természetesen annak az embernek nagy segítség. Ilyen esetben azonban felbérelt ügyvédek falkái fenyegik a lakókat perrel, kártérítéssel, stb. A közös költség pedig elkezd kúszni felfelé. Így fordulhat elő, hogy városonként, sőt házanként is jelentős különbségek alakulnak ki a közös költséget illetően. Akár 7-8 ezer forintos különbség is lehet azonos kondíciójú lakások esetében.
Itt kell megemlítenem, hogy micsoda különbség a jog érvényesítése, és az igazság érvényesítése között! Nem igazságos, hogy valaki évtizedek alatt megszerzett vagyonát utólag egy buta törvény adta lehetőség miatt elveszíthesse. A közös költség nem jár másnak, hanem az a lakóközösség saját tulajdona, olyan mintha én eltenném saját magamnak a jövőre nézve, ha kell, akkor kéznél legyen. Ha nem tudok félretenni, akkor nem teszek majd akkor, ha lesz miből! Nyilván a ház által elfogyasztott víz és áramdíj kivételt képez, de ez csekély összeg összeadásával megoldható. Az a lakás amit egy ember megvásárolt drága pénzen, sőt évtizedek alatt akár a többszörösét is kifizette a lakásának a kamatok és „banki költségek???” miatt igazságtalan eltulajdonítani csak azért mert ideig óráig nincs pénze. Ilyenkor gyakran egymás ellen ugrasztják a lakókat. Azt gondolják, a másik miatt kerül nehéz helyzetbe. Mindenki önmagáért kell, hogy feleljen. Ki kell rúgni a közös képviselőket és saját kezükbe kell venni a házak lakóinak a saját sorsukat!
